Most itt van:Indul a szennyvíz-csatorna Társulat szervezése, senki nem marad ki!
Indul a szennyvíz-csatorna Társulat szervezése, senki nem marad ki!
TISZTELT INGATLANTULAJDONOS!
Indul a szennyvíz-csatorna Társulat szervezése, senki nem marad ki!
Gönyű és Nagyszentjános a szennyvíz-csatorna hálózat megépítése előtt áll. Várhatóan 2009. után közös összefogásunkkal településünkön megépülhet a szennyvízcsatorna-hálózat.
Kormányrendelet szabályozza, hogy a Településeinknek közösen legkésőbb 2010. december 31.-ig meg kell valósítania a szennyvízberuházást. Ez alól kivételt tenni nem lehet.
Az Önkormányzatunk vezetése már évek óta foglalkozik a szennyvíz elhelyezés kérdésével. Ez a hatalmas beruházás közel két milliárd forint, melyet az önkormányzatok saját forrásaikból megvalósítani nem tudnak. Ezért 2007 novemberében UNIÓS pályázatot nyújtottunk be, mely a beruházási költség több mint 80 %-át biztosítja a beruházási költségből, vissza nem térítendő forrásként. A pályázatot két fordulóban kell benyújtani. Az első szakaszban a döntéshozók kedvezően bírálták el pályázatunkat, mely alapján elindult a pályázat második fordulós előkészítő szakasza. Várhatóan az előkészítés befejezésekor 2009 közepén szeretnénk a második fordulóra benyújtani a pályázat további dokumentációját.
Reményeink szerint a megépülő létesítmény 2010. után már üzemelhet.
Megvalósuló létesítmények: szennyvíz-csatorna hálózat kiépítése
A BERUHÁZÁS KÖLTSÉGEINEK TÖBB MINT 80 %-A AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A MAGYAR ÁLLAM VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSA.
A sikeres pályázathoz össze kell fognunk, hogy létrehozzuk a csatornaépítő közösséget, a víziközmű társulatot. A pályázat második fordulójának benyújtásakor az önkormányzatnak igazolnia kell, hogy a lakosság támogatja a beruházást, valamint igazolnia kell, hogy az igényelt vissza nem térítendő támogatáson felül hiányzó rész – mint önerő-rendelkezésre áll.
A társulat akkor alakulhat meg, ha az ingatlantulajdonosok kétharmada írásban is nyilatkozik arról, hogy belép a társulatba és vállalja az önerő megfizetését. Ha a többség úgy dönt, hogy létre kell hozni a társulatot, mindenki taggá válik és részt vesz a beruházásban. Együtt viseljük a költségeket.
Nem valószínű, hogy sokan egyszerre tudnák megfizetni az ingatlanonkénti fejlesztés önerejét.
Már pedig a pályázat benyújtásakor igazolni kell, hogy az önerő rendelkezésre áll vagy készpénzben a társulat számláján, vagy - a hozzájárulásokat megelőlegezve- a társulat által felvételre kerülő hitel formájában.
Ezért a társulat szervezése kapcsán mindenki fizethet részletekben, lakás-takarékpénztári szerződés megkötésével. Így jóval kevesebbet kell fizetni, mert a befizetésekre 33 % állami támogatás jár.
Miért éri meg Önnek?
· Ha Ön csatlakozik a Társulathoz, mint tag mentesül a talajterhelési díj megfizetése alól
· Ön, mint magán személy a hozzájárulás összegét – 100 hónapon keresztül kedvezményesen teljesítheti havi 2.900,- Ft befizetéssel, mely összesen: 290.000,- Ft.
· Ezt a lehetőséget lakás-előtakarékossági (LTP) szerződés megkötésével használhatja ki, amelynek megnyitási díját (6.000 Ft-ot) az Önkormányzat megelőlegezi a belépőnek, így a belépéskor nem kell fizetni.
· A belépő és lakás-előtakarékossági szerződést kötő tag befizetése évente 33%-kal kiegészítésre kerül –mint további kedvezmény- csökkentve a reá háruló terheket és fedezve az egy ingatlanra eső önerő rész szükségletét.
A hozzájárulások kedvező megfizetése érdekében országszerte társulatot szerveznek, történt ez idén is több helyen.
(2008 november)

